Egy csoda, nem csak vitorlázóknak
Idén egy különleges esemény vár ránk a Balaton vízén és a parton egyaránt, hiszen 2023. július 6. és 8. között kerül sor az 55. Kékszalag vitorlásversenyre. A több mint fél évszázados hagyománnyal büszkélkedő verseny nemcsak a vitorlázás szerelmeseit tartja lázban, de nézőként is egyedülálló élményben lehet részünk. Ezeken a napokon a víztükör megtelik a lágy szellőtől dagadó fehér vitorlákkal, a hajók sora pedig lélegzetelállító látványt nyújt bárhonnan is szemléljük.
A verseny Balatonfüredről indul és egy teljes tókerülést követően ott is ér célba. Sok-sok évtizeden keresztül érkeznek részt vevők, akik vitorlásaikkal szeretnék meghódítani a Balatont, de ha csupán az esemény hangulata, a sport szeretete csábít erre a környékre minket, akkor is érdemes felírni a naptárba az 55. Kékszalag vitorlásverseny időpontját. A rendezvény kísérőprogramokkal és pavilonokkal is vár minket, a Balaton körül, akár ki is ruccanhatunk kerékpárral, autóval, vagy éppen vonattal, hogy különböző településeken köszöntsük az épp arra elhaladó versenyzőket.
]
Fehér hajók, Zamárdi
Ilyenkor egyedülálló hangulat uralkodik a Balatonnál és ez alól Zamárdi sem kivétel. A Kőhegyi Kilátó egy tökéletes pont, ahol rálátunk a tóra és a habok között siető számtalan vitorláshajóra is. Innen az egész északi partot beláthatod, Balatonfűzfőtől, Badacsonyig. Hozz magaddal egy távcsövet és valódi exkluzív helyszínről szemlélheted a versenyt. A kilátónál büfé is üzemel, így akár egy egész délutánt eltölthetsz itt kényelmesen a barátok, vagy a családod társaságában.
Ha az 55. Kékszalag vitorlásverseny ideje alatt szeretnénk a Balatonnál pihenni, vagy versenyzőként, esetleg kísérőként szeretnénk egy nyugodt regenerálódásra alkalmas szálláson megpihenni, akkor gondoljunk a Hotel Platánra. Ezen a kellemes, családias szálláshelyen a platán fák árnyékában, kényelmes, jól felszerelt szobákban pihenhetünk, csobbanhatunk a hotel medencéjében, ráadásul egy bőséges reggeli is vár bennünket, hogy jól induljon a nap. A szállásfoglalással azonban nem érdemes túl sokáig várni, hiszen ez egy igen népszerű időszak és ilyenkor gyorsan fogynak a szabad helyek.
A Kékszalag vitorlásverseny titka
Különleges jubileumi év az idei, hiszen ez lesz a verseny történetének 55. évfordulója. Hogyan őrizheti meg egy rendezvény ennyi éven át a népszerűségét és lesz évről-évre egyre professzionálisabb? A titok a verseny történetében és a hajósok közösségének erős összetartó erejében rejlik. Egykor a tengerek leggyorsabb vitorlásai büszkélkedhettek a kék szalaggal, ami később ennek a balatoni hagyománynak is a jelképe lett.
A versenyt első ízben 1934-ben a balatonfüredi Hungária Yacht Club rendezte meg. Akkoriban úgy gondolták, hogy az a bizonyos kék szalag nemcsak a tengerek hajóinak árbocaira való, hanem a Balaton leggyorsabb vitorlásait is megilleti. Így indult útjára a kultikussá vált verseny és nyerte el mai formáját és nevét. Kezdetben kétévente rendezték meg a megmérettetést és a háború miatt sajnálatos módon ki is maradt néhány év a történetből. 1947-ben azonban újult erővel folytatódott és vált tradícióvá a Balaton különleges Kékszalag vitorlásversenye. Bár ez csupán az 55. alkalom, amikor Balatonfüreden hogy elrajtolnak a hajók, valójában a verseny már közel 80 éves fennállását ünnepelheti.
A Kékszalag igazi kihívás
Aki arra adja a fejét, hogy vízre száll ezen a nem mindennapi versenyen, nem szokványos kihívásokkal találhatja szemben magát. A megmérettetés különlegessége, hogy a versenyzők éjszaka is úton vannak, illetve egy olyan nagy tó esetében, mint a Balaton szélsőséges időjárási körülmények is előfordulhatnak. Egy dolog biztos, a versenyzők komoly fizikai és mentális terhelésnek vannak kitéve és ez még a tapasztalt vitorlázók számára is kihívást jelenthet.
A vitorlázás élmény
A Kékszalag nézőként is lenyűgöző ez az esemény, így nem csoda, ha a verseny láttán laikusként, vagy kezdő vitorlázóként is a Balaton hullámaira vágyunk. Aki kedvet kap ahhoz, hogy egy csöppet belekóstoljon a vitorlás életérzésbe, a versenyt követően bátran kipróbálhatja, hiszen a környéken hajótúrák és a vitorlásbérlés lehetősége is adott. Órási élmény a nyaralást egy kis hajókázással összekötni, ez pedig bárki számára elérhető lehet, hiszen kapitánnyal és legénységgel együtt is van lehetőségünk vízre szállni, egy-egy kalandos hajótúra keretében.
Zamárdiban a Hotel Platánban teljes kényelemben élvezhetitek a versenyt július 6. és 8. között, a vizes kalandokat pedig egész nyáron. Ha beneveznétek ezekre a felejthetetlen élményekre, foglaljatok szállást online, néhány kattintással. Fizethettek SZÉP kártyával, vagy akár bankkártyával is.